Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2005 / 1   //    «    21    » 
Győrffy Iván
Megrendezett halál
tanulmány (részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Pasolini messianisztikus halálképe

"amíg meg nem haltam,

senki sem mondhatja,

hogy igazán ismer engem"

 

(részlet)

 

Pier Paolo Pasolini 1975. november 2-án, halottak napjának éjszakáján halt meg, Ostia külterületén. Erôszakos halálának forgatókönyvét mintha ô maga írta volna: prózai és lírai szövegeinek, filmjeinek profetikus jövendölései, a rendezô halálos "szerepjátékai" valószínûsítik a feltételezést.

    Az élet- (és halálmû) több értelmezôje - köztük Giuseppe Zigaina, a mûvész közeli barátja és a Pasolini mûveit fordító és értelmezô Parcz Ferenc - is felhívja a figyelmet arra, hogy Pasolini halála megrendezett volt: a rendezô várta, hogy a sajátos elôadás során teste mintegy felveszi a halál alakját, s így nyelvvé, önálló kifejezési formává válik. "Nyelvem [halálom nyelve] egészen néma lesz majd, / túl az örökkévalóságon..." - írta az Orgiában. Pasolini a halált egyfajta átalakulási folyamatnak, átlényegülésnek tartotta, és a rendelkezésére álló eszközökkel ábrázolni is kívánta. Megsejtette, sôt a legapróbb részletekig elôrevetítette saját halálát. Ez a tudatosság legalábbis gyanút kelt: vajon Pasolini pusztán szellemi mentora, vagy technikai lebonyolítója is volt megöletésének? Másfelôl: lehet-e egy egész életmûvet a halál árnyékába helyezni?

    A ránk maradt írások egyértelmûen a mindenen átütô halálvágyra irányítják tekintetünket: "tiltakozásképp, alázattal akarok meghalni..." - írta egy versében. Egy másikban pedig így fogalmazott: "...ott leszek majd én, / mint kit már halálos ütés ért, / a tenger partjain, / hol újrakezdôdik az élet. / Egyedül, vagy majdnem, a régi parton / régi kultúrák romjai között, / Ravenna, / Ostia, Bombay - egyre megy..." Halála elôtt nem sokkal kiadójának bejelentette: "botütések által fogok meghalni". De mindez csak az érem egyik oldala. A halálosan pontos önbeteljesítô jóslatok mellett Pasolini ars poétikája is sajátos halálképzettel viselôs. Az alábbi néhány szemelvény - a Pasolini által is kedvtelve alkalmazott szótárformába öntve - jól illusztrálja ezt a felfokozott halálvágyat.

 

Elôadás, megrendezettség. Állítólag mindannyian egy örök elôadás részesei vagyunk, amely leglényegünkrôl, a halálról szól. "A rendezô-mártírok... saját döntésük nyomán örökké a tûzvonalban vannak... Azzal, hogy közszemlére teszik magukat, végül is elérik, amit erônek erejével akarnak: azokkal a fegyverekkel sebzik és ölik meg ôket, melyeket ôk maguk kínálnak föl az ellenségnek". Másutt: "Szeretném hangsúlyozni az elôadás szót. A vértanúságra való elhivatottságnak, a sebeknek - melyeket a szerzô ejt önnön magán, amikor legyôzi a [lét fenntartására irányuló] megôrzés ösztönét, és átadja magát az önelvesztésnek - semmi értelmük, ha nem a legnagyobb erôvel nyilvánítjuk ki, tehát ha nem történnek meg a valóságban".

Élet. Pasolini szerint az élet iránytû a halál felé vezetô ösvényen. "Életünk csak a halálnak köszönhetôen segít az önkifejezésben", mert "hirtelen szintetizálja az életet és a rá kibocsátott retroaktív fény segítségével csak a lényeges pontokat teszi láthatóvá, idôn kívüli mitikus vagy morális tettekké lényegítve át azokat". Az életet tehát csak a halál szûrôjén keresztül "látjuk" egységben és igazi valójában - ám errôl már nem mi ítélünk, hanem valami meghatározatlan, idôtlen és változatlan erô. De honnan származik ez a felhatalmazás? "Míg élünk, mindannyian (akarva-akaratlan) morális tettet hajtunk végre, melynek értelme azonban függôben marad. Pontosan ebbôl fakad a halál létjogosultsága. Ha halhatatlanok lennénk, elvesztenénk morális erônket, mert életünk példájának soha nem szakadna vége, s így megfejthetetlen lenne, örökre lezáratlan és kétértelmû" - olvashatjuk Az élô jelek és a halott költô címû írásban. Pasolini éppen a végességbôl vonja ki a végtelenségeszményt - Isten helyett a föld gyomrába tekint. Nem istenember, hanem emberi Isten akar lenni, valamennyi halálos konzekvenciájával. Kérdés, hogy elôkészített vagy csupán elvárt halálával kellôképpen eleget tett-e ennek a magasztos vágynak?

Film. A mozi a valóság reprodukciója, vélekedik Pasolini, és a létezés jelentéktelenségérôl állít ki ékes bizonyítványt. Ez a nézôben iszonyatot, valóság-undort ébreszt, hiszen a film szekvencia-plánjai kiemelik a valóságot a hétköznapi valóságából: új valóságot teremtenek. És itt elérkezünk ahhoz, miért tulajdonított Pasolini kitüntetett jelentôséget a vágásnak. Filmjeiben feltûnôen durva vágásokkal operál, a szakma tanított szabályait felrúgva a dinamikus és a statikus jelenetek között is éles törésekkel teremt diszharmóniát. Ez a megoldás önmagában semmit sem jelentene Pasolini számára; életelv, világnézet rejlik mögötte. A vágás ugyanis kiemeli a lényegtelen elemet a valóságból, és színtiszta lényeggé teszi a filmet. Mindez a legteljesebb mértékben életidegen: a semmivel hint port a nézô szemébe. "Életünket a halál - mint egy gyors és hirtelen vágás - jelentéssel tölti meg" - mondja. - "Az élet folyamata a halál pillanatában - azaz a vágás után - elveszti a végtelenséget, melyben sütkérezünk, kiélvezve fizikai létezésünk tökéletes, öngyilkos együttrezgését a múló idôvel; nincs olyan perc, amelyben ez az együttrezgés ne lenne teljes. A halál után az élet folyamata már nincs sehol, de elôtûnik az értelme. Vagy kifejezem magam és meghalok, vagy nem, és maradok halhatatlan". A moziban tehát "az idô nem az élô élet ideje, hanem a halál utánié; ezért valóságos, ezért több mint illúzió, és ezért válhat egy film történetének idejévé". Pasolini úgy hitte, hogy ha teremtô kapcsolatra lép a filmmel, elôleget vehet a halálból. A film - ideje szerint - halálmûvészet.

Mûvészet. Az Eretnek empirizmus címû tanulmánykötetben leljük az alábbi gondolatmenetet: "...A ’mûvészek’ feladata éppen az, hogy lehetôségeikhez képest minél nyilvánvalóbbá tegyék ezt a konfliktust [ti. a halál választását az élettel szemben]. Ôk azok, akik elég tapintatlanok és idôszerûtlenek ahhoz, hogy valamilyen módon fölfedezhessék ’halálvágyunkat’, és nem tudnak megfelelni a ’lét megôrzése’ követelményeinek... A szabadság tehát öncsonkító merénylet e megôrzés ellen". A mûvész, állítja Pasolini, a "halál lakója, és nem az életé". Felvetôdik a kérdés: akkor mi dolga az élôkkel, miért kell a pusztulás evangéliumát hirdetnie? A válasz - a halál nyújtotta erkölcsi és artisztikus nyereség - Pasolini számára indoknak elegendô, de általános érvényû magyarázóelvként ingatagnak tûnik.

Mártírium. A magát "antikatolikus, kulturális kereszténynek" nevezô, kommunista világnézetû költô-rendezô mûvészetfelfogása ezen a ponton keresztényi színezetet ölt, és misztériumjátékba torkollik. A mûvész ugyanis Pasolini szavaival nem hisz semmiben, azaz az élet ellentétében hisz, s ezt a hitét a tanúságtétel gyötrelmes sebeivel fejezi ki. Ezt a kijelentést úgy is értelmezhetjük, hogy a mûvész saját lényével adja elô napról napra a haláljátékot, önnön testét áldozza föl a közönség és önmaga üdvéért a halál oltárán. Minden ember potenciális mûvész, mert magában hordja a halál vágyát. Ez, ha jól megnézzük, a megváltástan nekrofil esztétizálása. Pasolini mûvészi tettnek próbálja eladni a halált - legyen az Jézus Krisztusé vagy az övé. Az ellentmondás ott rejlik, hogy a halál mint puszta önkifejezési, önmegvalósítási és önmegváltási forma nem közösködhet a morállal, függetleníti magát az erkölcsi normáktól. Így viszont a halálban Pasolini szerint elérhetô totális erkölcsi felhatalmazás is kisiklik a kezünkbôl.

Színház. Pasolini nemcsak a filmnyelv, hanem a színházi dramaturgia megújításán is fáradozott. A "polgári színházzal" új színházkoncepciót szegezett szembe. Kultikus, rítusokon alapuló szertartásrendet képzelt el a kulisszák között. Mindent kifejez a színház mottója. A belépô közönség nem "Jó estét!" kíván magának, hanem így szól: "Szeretnék meghalni!"

Szabadság. Központi fogalom Pasolini mûvészet-elméletében. Orgia címû tragédiájában olvassuk: "...Mégis, / aki holnap eljön... megérti majd milyen... erôvel / vágytam volna arra, hogy szabad legyek [hogy a halált válaszszam], ha legyôztem volna azt az ösztönöm [a megôrzés ösztönét], melyen keresztül a halál / minden reményt haszontalannak nyilvánított [hogy áldozatommal fejezzem ki magam]." A szögletes zárójelbe foglalt részek az 1966-os mû 1972-es újraírásakor keletkeztek, a halál elôtt három évvel - ugyanakkor, amikor az Eretnek empirizmus született. Utóbbiban Pasolini világosan kinyilvánította, mit jelent számára a "halál választása". "Alapos megfontolás után végül megértettem, hogy ez a rejtelmes szó végsô soron... legbensô lényegében... a ’halál választásának szabadságát’ jelenti. És ez kétségtelenül botrány, mivelhogy élni kötelesség..." A halál tehát a szabadság hona, az élet pedig a kötöttségek terrénuma; felszabadulni az élet elviselhetetlen és a halál nélkül értelmetlen kötelmei alól - ez az, amit Pasolini mindenáron be akart mutatni közönségének.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2005 / 1   »   Megrendezett halál
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911