Az a rengeteg a dubhrosi erdõ. A dubhrosi szent erdõ, ahol az óriási Berkenyefa nõ, melynek egyetlen bogyója meggyógyítja a beteget, megifjítja a vént.

    A dubhrosi titkos erdõben lel menedéket Diarmuid és Grania a haragvó Finn MacCool elõl. Finn hadvezér, Diarmuid a katonája, Grania a kiszemelt mátkája, amúgy királylány, aki az eljegyzési lakomán megnézte magának a nagyhatalmú vénembert, s a tisztes frigy elõl megszökött a gyönyörŰ ifjúval. 

Abban a rengetegben a csodafát egy Óriás õrzi. Úgy õrzi, hogy benne lakik. Szigorúan kell õriznie, nemcsak a tolvajoktól, hanem önnön álmosságától is, mert ha a fát megdézsmálják, vagy õ, az Óriás elalszik, összeasznak a Berkenye bogyói, és kiég a termés. Az oltalomkeresõnek viszont az Óriás szállást és vadászati jogot adhat a rengetegben. Most is így történik.

    Diarmuid nem fél Finn haragjától, de gyötrõdik, amiért atyja helyett atyját - lovagi kötelességbõl, Grania kérõ és kényszerítõ parancsára - csúffá tette. (Mindeddig nem is hált a világszép királylánnyal.) Elhatározza tehát, hogy a sértett öregembernek csodabogyót szerez a csodafáról.

    Ám ehhez ki kell játszania az Óriást. Márpedig az Óriás éber õrzõ, ha rátör az álmosság, hõsiesen küzd ellene - és állandóan gyanakszik. Mihez fog hát tiszta erkölcsŰ, éles eszŰ vitézünk?

    Magasztalni kezdi az Óriás erejét, hatalmát, tudását, bölcsességét - nem sokra megy vele. Nem? Akkor felpiszkálja a hiúságát: kitalál egy másik, hasonló hatalmú és feladatú óriást - és nyert ügye van. Az Óriás beengedi a bõre - a csodatévõ Berkenye kérge - alá. Diarmuid pedig addig terpeszkedik, addig növekszik, amíg kilöki.

    Azért a termés nem ég ki: Diarmuid tovább õrzi a fát, amíg Finn gõgösen vissza nem küldi a lopott bogyókat. Azután Űzik egymást õk hárman tovább, szerelemig, halálig, ahogy a Finn MacCool mondakör nyomán a hangjáték-zseni Padraig Fallon (1905-1974) megírta.

    De mi lesz az Óriással? Gondolom, borogatja a zúzódásait, s amikor megürül a poszt, visszaköltözik a Berkenyefába. (És sosem dühöng többé a szarun.)

    Ez a rengeteg, ma, nem titkos, csak titkosított olykor, még kevésbé szent. Sértett vénemberek, formás leányzók, furfangos ifjak járják útjait ma is. Õrzésre méltó pozíciók is akadnak benne, s a pozíciókban önjelölt óriások.

    Hanem az efféle pozícionált óriással a régi-régi recept szerint bánik el a furfangos ifjú a mai rengetegben is: hízeleg, hiúságot piszkál, beépül a szervezetbe, növekszik, terpeszkedik, kilök.

    Itt a vége, fuss el véle.