Eleget téve a megtisztelõ felkérésnek, élek az alkalommal - melynél megfelelõbbet a célra elképzelni sem lehet -, és a jelenlevõk elõtt bejelentem, hogy nagyszabású tudományos és mûvészeti együttmûködés keretében kezdetét vette az emberiség egyik legizgalmasabb titkának felderítése.

     Mert miért is nincsenek itt velünk ma, október 25-én, délután fél hat és fél hét között a Ráday utcában a Neander-völgyiek? Annak, hogy a mai napon ezen a helyen csak mi, a croˆ-magnoniak leszármazottai gyûltünk egybe, világos és adatokkal alátámasztott magyarázata van. Miért mi vagyunk itt, és miért nem õk, vagy miért nem vagyunk itt mindannyian? Mi történhetett közöttünk? Hogy a Neander-völgyieket annak idején néhány tízezer év alatt kitúrtuk a Kálvin tér környékérõl, azt az õslénytan és az archeológia különbözõképpen indokolja, de a megfelelõ szakemberekbõl álló multidiszciplináris kutatómunka máris döntõ bizonyítékokat talált elõdeink gyõzelmének magyarázatára.

     A Neander-völgyieket minden kétséget kizáróan a módszeres propaganda - talán a legõsibb parancs? - idegenítette el õseinktõl. Ennek a propagandának fosszilis maradványa a fentebb említett rejtély kulcsa, mely nem más, mint a farkas és a hét kecskegida meséje. Ez a történet szisztematikusan lajstromozza mindazon tulajdonságokat, amelyek Neander-völgyi társainkat tõlünk megkülönböztették.

     A továbbiakban abból indulok ki, hogy bejelentésem hallgatói ismerik a szóban forgó mesét, ezért eltekintek annak szöveghû, sõt rövidített ismertetésétõl is, és szabadon hivatkozom a mese részleteire. Hiszen hatása is ebben, vagyis szóbeli, mesélt formájában érvényesült.

     Akik ismerik a mesét - márpedig nyugodt lélekkel állítom, hogy sokunkhoz eljutott ez a propagandamû - és jártak már az egyébként kiváló zenepedagógusról, Joachim Neanderrõl elnevezett völgy közelében fekvõ régészeti múzeumban, azokban a tizenhat világhírû csontdarabkát tartalmazó tárló elõtt állva óhatatlanul is felrémlenek a farkasról és a hét kecskegidáról szóló mese részletei. Valami atavisztikus déjà vu borzongtatja meg ilyenkor a kollektív tudatalatti legõsibb üzeneteire fogékonynak maradt lelkeket.

     Igen, hölgyeim és uraim, a Neander-völgyi a vad, falánk, zabolátlan farkas: a régészeti leletek napnál világosabban bizonyítják, hogy alakja durvább, bõre szõrösebb, eltérõ gégeformája miatt hangja ijesztõ, mélyebb és rekedtebb volt, mint a croˆ-magnoniaké - és az erdõben élt, rabolva-kóborolva, ellentétben kecskemamával és gyermekeivel, akik az erdõ szélén laktak, és tették rendben napi dolgukat. A farkas a sötét erõ és a rossz princípiuma, a szabályszegés.

     És igen, hölgyeim és uraim, mi vagyunk a kecskék: bõrünk selymes és sima, hangunk lágy és magas, testünk vonalai finomak. Kecsesen mekegünk, nem megyünk az erdõbe, és félünk azoktól, akik ott laknak. Megfogadjuk a szabályt, tiltást, és kizárjuk az idegeneket.

     Bízom abban, hogy az egyre nagyobb nemzetközi tudósgárdát foglalkoztató projekt tevékenysége során számos olyan további részletre is fény derül majd, melyek újabb és újabb tényekkel támasztják alá a jelenleg is nagy horderejûnek ígérkezõ elméletet, mely ma, október 25-én délután fél hatkor - valljuk be - egyelõre csak hipotézis.