Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2003 / 10   //    «    9    » 
Horgas Béla
Az öregember és a kisfiú - keresztül-kasul mese 1.
(részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Verset úgy ír az ember (legalábbis én), hogy jön hozzá valami alaktalanul vagy alakosan gomolygó sejtelem, érzés, elgondolás, szorítás, lökés, vonzás, merő megfoghatatlan, ködszerű, vagy jön hozzá ugyanez, de szinte készen, csupán a kipattintás kínjára és gyönyörére várva - vagy úgy ír az ember, hogy mindezt vagy bármelyiket, alaktalant vagy alakosat, megkeresi, fölkutatja és kikaparja, esetenként csak a csücskét, és aztán szabja ki a külső-belső formát. Így vagy úgy, vagy másként - mindig másként. És végső soron mellékes, hogy jön értem a vers vagy én megyek érte, hogy kiszakad egy darabban vagy szálanként kell kihuzigálni a rongyoszsákból és összeragasztani, mert mindez és bármi más semmilyen biztosítékot nem ad előre, hogy az írás értéke, súlya, szépsége, eleven ereje milyen lesz, mekkora - lesz-e egyáltalán. 

     Tegnap, kora délután, a mínusz tíz foknak és a hónak, szélnek fittyet hányva hősiesen jártam egyet a hegyen, hogy megmacskásodni készülő lábamat, derekamat, meszesedő csigolyáimat mozgassam, és enyhe rezignációval gondoltam (nem először), hogy ez már csakugyan amolyan öregemberes séta: az öregedő fickóból egyszerűen öreg lett - de nem, szisszentem föl erre, mert pózosnak tetszett a klisé, mint ahogy az ellenkezőjét, holmi fiatalkodást is ostobaságként tolnék el magamtól, ha megkísértene, vagyis próbálok mértéktartó lenni. Túl azon, füstölögtem, hogy nem egyetlen pillanatban válik az ember öreggé, kinek-kinek nyilván mást jelent maga a szó is, bár a számok szerint, amelyek állítólag dolgok... Miként is van ez tehát, húztam elő a tűnődés klasszikus formuláját ott a hegyen, és a téli naptól villogó fehérségben kékesnek tetsző árnyamat nézve minden túlzás nélkül véltem (mertem) gondolni és érezni, hogy nem vagyok öregember, ugyanakkor tudtam, hogy hatvanhatodik évemben járok (miközben megyek a hegyen), s ezt testi részem kopásában, szellemi felem (hányadom) alakulásában egyaránt érzékelem. Utóbbi azonban nem csupán negatívum, azt hiszem (ezt remélem, így áltatom vagy éltetem magam).

     Idáig jutottam botladozó, kimondatlan tűnődésemben, mikor beugrott elmémbe, ha nem is váratlanul, de távolabbról, s valahogy oldalról, kéretlenül, hogy az "öregember" mint képzelt, irodalmias tartalom, a "kisfiú" külső párjaként felbukkant már egy fiatalkori versemben is. Sétámból visszatérve előkotortam a 67-ben megjelent Távolságokat, elolvastam a tizenkét 6-10 soros részből összerakott Beszélgetéseket, s miközben azt mondtam magamban, aha, éreztem, hogy az "öregember" 38 évvel korábbi és mai jelentésének párosa verslehetőségként jön felém, mentem hát én is eléje, valami ritmust is hallani véltem már, s a klasszikus tűnődési formákat tároló fiók melletti fiókból előhúztam költői eszközeimből egy nem éppen árnyalt, de alkalmasnak remélt formát, hogy mottóként idézzek majd régi versemből, s így adjak támasztékot az újnak, melynek héjában a havas hegyen sétáló kékes árny útját, aktuális kül- és belvilágát megrajzolom (havas, kékes, szürkés: ecolinból csurgatott, lavírozott vonalakkal). Aztán elolvastam az egész kötetet és a közeledő vers átváltozott. Néztem csak, hogy mivé, mi ez, mit akar tőlem, előre dőltem, hallgatóztam, kinyitottam ajtót, ablakot, míg félreérthetetlen nem lett, hogy a jövevény mese szeretne lenni, netán költészetregény, amit egyszer már abbahagytam. 

     Gyerünk hát, nógattam magam, akármi lesz is, csak legyen. S tudtam, mert nem magamnak mesélek, idéznem (szóról szóra vagy szabadon), leírnom, elemeznem kell, keresztül-kasul haladva szövegek, személyek, történések, helyek, idők univerzumán - ezt nyomban látni véltem mint követelményt és lehetőséget, és kihívónak tetszett, izgatott és biztatott, hogy vágjak neki haladéktalanul.

     A Beszélgetések laza füzére belső beszéd; szerzője azt állítja a második részben, hogy a kisfiú és az öregember, ki benne él, éppen akkor találkozik. Szemmel tartják, míg elbarangol (ők az erősebbek), s mint őrtüzek, lobognak a sötétben. Egyfelől a kisfiú mosolygása, röpte, másfelől az öregember szomorú keze, válla. Fényessége az ő fényességük tükre, beszéde az ő párbeszédük emléke, zúgás - szavak, amiket elrabolt, megértett és továbbadott. Ez szép, bár patetikus és általános, jelképes, enyhén közhelyes, továbbá lírai logikája is botlik, ha a verselőt nem istenségnek képzeli az olvasó, aki a kisfiún és az öregemberen kívül létezik. Én persze emlékszem és tudom, hogy a vers keletkezésekor nem érzékeltem a konstrukció testetlenségét, s a kisfiút meg az öregembert az emberi lét egyetemes, jelképes alakjának is szántam, személyes találmánynak véltem. A vershelyzet, a költői beszéd pozíciójának kialakulásában bizonyára hatott a kötet számtalan pontján átderengő József Attila, akitől a kötet mottóját is választottam - ahogy most elolvasom, meghökkent: 

 

Úgy érzem, hogy múlik az idő, hogy bonyolultabb 

örömök várnak reám és egyszerűbb, 

de nem dísztelenebb szomorúság, mint a múltak, 

melyeknek lágy s erős szövedéke most kiterült. 

 

     A rezignáltan rálátó, szemlélődő és jövő felé forduló sorok pontosan jellemzik az egész könyvet, s mostani olvasóként ugyanolyan hullámhosszúságú érzetek és képzetek dolgoznak bennem, mint amikor írtam, bár mai rálátásomat és rezignációmat (a szakmai ügyetlenségek, felemásságok, üresjáratok megkülönböztetése mellett) persze hogy többrétűnek és tárgyilagosabbnak gondolom, és némileg mulatságosnak, ahogy ezeket az elmúlt időmetszeteket rakosgatom, miközben meg is hatódom - a hökkenet oka azonban más. A mottóvá emelt négy sor jóslat, s mostanra pontosan beteljesedett: a bonyolult örömök és a díszes (meg a kopott) szomorúság - de 67-ben ezt hogyan sejthettem? Sehogy. ...Valami viszont csak íratta velem, vélem bávatagon, az irodalmi vonzódáson túl is kellett lennie valami kapaszkodónak... A fölbukkanó emlékképek, történetdarabkák talán segítenek a megfejtésben, talán ez lesz a mese, melynek lágy s erős szövedéke most kiterül. Halljam hát. 

     S hallom, már ahogy kézbe fogom a könyvet. A kemény fedél valamilyen vásznat utánzó, fehér műanyaggal bevont, a védőborító is fehér (megsárgult fehér), és mindkettőn Kresz Albert fekete fotógrafikája: drasztikusan csonkolt, görcsös fák kissé antropomorf árnya mered. K. A.-val 65-ben ismerkedtem meg, mint Török Sándor havonta megjelenő, képes pedagógiai lapjának kezdő szerkesztője, újságírója, s mindjárt remekül dolgoztunk együtt; ahogy ezt leírom, máris felbukkannak emlékezetemben a Kiskunmajsa, Ötfa, Kőkút című riportunk fotói, és csábítanak a kitérésre, a mese kiterjesztésére, de ennek most ellenállok, s maradok a könyvborítónál. A tervező két fekete szalagdarabkára írta azonos betűkkel (negatívból) a nevet és a címet, ettől az egész külső kép merev lett, inkább érdektelen, mint érdekes, ahogyan a védőborító első behajtásán, a "fülön" olvasható szerkesztői (ajánló-ismertető) szöveg is az, korrekt és ízetlen, bár Csanádi Imre írta, a kiadó tekintélyes lektora, elismert, általam is becsült költő. Mindezt persze csak ma látom így, mert akkor a könyv viszonylag gyors létrejötte, amit elsősorban annak köszönhettem, hogy Csanádi lett a szerkesztőm, reményt táplált bennem, hogy a költészetben van keresnivalóm, az irodalomban elfogadnak, s az a politikával átszőtt hisztéria, ami első könyvemet kísérte, ha nem is kizárólag, de jelentős mértékben idegbajos és gyáva szerkesztőm, V. Gy. működéséből adódott: olyan hevesen védte politikainak értelmezett közérzet-verseimet, hogy az több följelentéssel vetekedett.

     Csanádi jó szerkesztőm volt, mert semmibe nem szólt bele - csupán a Távolságokról jegyezte meg, hogy adekvát cím ugyan, de jobb volna valami nem intellektualizáló, érzékletes motívumot választani, s ahogy a Nádor utcai kiadó emlékezetem szerint sötét halljában ültünk (vagy inkább a Rózsadombon, ahol Rab Zsuzsával élt, idillikus és átszellemített környezetben), a tartalomjegyzéket böngészve rábökött az Isten rózsafáira, hogy azt kellene "kidobni" címnek, de mindjárt hozzá is tette: persze, nem lehet, nálam aztán végképp nem, amivel finoman utalt előéletemre: rossz volna, ha a kvázi-ellenzékiség zagyva képzeteihez még vallási árnyalatok is keverednének, ami egyébként neki, azt hiszem, nem volt vagy lett volna idegen. Egy mukk nélkül figyeltem, de elhűltem az ötlet hallatán, s miközben nyomasztott a "kellene, de nem lehet" tárgyias adottságként megidézett ténye, úgy éreztem, és ma is úgy vélem, hogy az "istenes" cím félrevitt volna; nem is Istenről van szó, a versben kis kezdőbetűvel áll a szó, és határozottan emlékszem, hogy apám rózsafáinak, kertjének képzetei révén került a versbe, bár ennek nincs nyoma. Kissé absztrakt a kötés, s éppen azért, mert intellektualizálni is akartam. A régi magyar költészet, népköltészet nyelvi gyönyörűségeit némelykor igazán bravúrosan, megrendítő erővel alkalmazó Csanádi ezzel a törekvéssel esztétikai elvei alapján szemben állt; a fülszövegen is mentegette kötetem ebbéli rétegeit, hiszen azt írta, "...az intellektualitás nála inkább keret: a lírai kommentálás jobb, alkalmasabb, korszerű lehetősége, amellyel a való világ és fontosnak érzett külső-belső jelenségek eleven színeit igyekszik új meg új nézőszögből láttatni."

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2003 / 10   »   Az öregember és a kisfiú - keresztül-kasul mese 1.
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911