Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2009 / 3   //    «    25    » 
KELL EGY JÓ SZÓ - egy Gary Snyder-idézethez
Centauri
Égi testek
jegyzet 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


 

Ha megnyugvást akarunk – a tudományt javallanám. Ott hiba, ha önellentmondásos, vagyis nyugtalanító valami; ott boldogítóbb a világot boncolgatni, mivel átláthatóbb, következetesebb egyfajta rend, bár csak ideig-óráig, mivel a modern tudomány – a relativitáselmélettől a kvantumfizikáig – ma már egyáltalán nem az a könnyen átlátható, hatás-ellenhatáson alapuló sakkparti, mint Newton idejében volt. A tudományosság, csakúgy, mint a jó családi háttér, az erős és egyenletes társadalmi hatás során létrejövő szocializálódás, szintén segít az identitás kialakulásában és szinten tartásában. Az önazonosság, az identitás az egyed alapvető létfeltétele, kijelöli azokat a családi, társadalmi inerciákat, amelyek segítségével magabiztosan, állandó kétely és veszélyérzet nélkül képes a világban mozogni. Súlyos túlzás volna úgy fogalmazni: a Nagyvilágban. Mert az identitás ugyanolyan erősen korlátoz, amennyire támogat.

Egyetértek azokkal, akik az első Földről készült űrfotót mérföldkőnek gondolják – amikor az ember (homo sapiens) először szembesülhetett azzal, hogy miféle apró, kék golyóbison éli napjait, háborúit, iszonyait. Ez az űrfotó épp az identitásra hat. Egy űrhajós azt mondta a légkörről: amikor az űrből látta, hogy a hatalmasnak hitt, vastag és védelmező atmoszféra mindössze vékony celofán a bolygón, soha nem érzett félelem szállta meg. Ex-űrhajósokat néha évekig kezelnek lélekbúvárok, mert nem képesek feldolgozni a kozmoszban látottakat: hogy a Föld, Amerika, Európa, Ázsia, a régió, a város, az udvar, fű, fa, virág, csak ennyi! Mert onnan látszik: a hártyavékony földi légkör után közvetlenül nem más következik, mint a kozmosz; az a golyó bizony abban úszik védtelenül.

Feltűnő, hogy az űrhajósok java visszatérve az anyaföldre különböző környezetvédelmi programok önkéntese, a bengáli tigris vagy a jegesmedve utazó nagykövete lesz. Állandósul bennük az űrben felvett, nyomasztóan nagy veszélyérzet – képtelenek lerázni magukról az elhagyottság érzését, ami akkor égett beléjük, amikor először néztek ki a rendkívül kicsi kajütablakon a roppant méretű, dermesztő és töksötét, halott és üres, védelem és isten nélküli űrbe. Kivételes kvalitású, jól képzett, pszichésen már-már abnormis mértékben stabil férfiakról beszélünk, akik a kezdetektől olyan kondíciót mutattak, később olyan sikereket értek el, egészségi állapotuk olyan makulátlan volt, hogy identitásuk atombiztosnak tekinthető: lenyűgöző fiziológiai tökélyük spirituális megnyilvánulásának – és lám! Az univerzum érintése mégis padlóra küldi őket: úgy érzik, a Föld valószínűtlenül kicsi lélekvesztő, amelyben talán addig lökdösődünk, míg fel nem borul; identitásuk összeomlik, gyökeresen átalakul, pandákat szoptatnak cuclisüvegből, és elefántszart talicskáznak a szafari-parkokban; a mindennemű és rangú tudományok kőkemény föccstején izmosodott férfiak a bioszféráért és az emberiségért fohászkodó ájtatosok lesznek.

Néhányan azt várták az első űrfotótól, hogy az ember tudata lassan e fotóhoz idomul, s másképp tekint majd a Földre-világra; de nem! Az ember, aki csak hallott arról, hogy néhány társa járt már az űrben, de a saját szemével sosem látta azt az örök éjszakát, sosem üvöltött rá az űr közvetlen közelről, úgy, hogy nem állt közötte és a semmi között a védelmező atmoszféra, az az ember hiába tanulta-tudja, hogy a Hold egy jókora gömb, mely egy másik, még nagyobb gömb, a Föld körül kering, mégis, korongnak tekinti. Ha felnéz rá, korongnak látja! Számos esetben mutattam meg embereknek a Holdat erős nagyítású spektíven, amikor a rézsút fényben jól látszanak a kráterek, sőt, a kráterek külső és belső árnyéka is, amikor a Hold a legplasztikusabban az, ami: egy meteor lyuggatta gömb. A többség olyan csodálatba esik, mintha sose hallott volna arról, hogy a Hold és a Föld gömbölyű.

Ha bármi reményt fűzhetünk a technikai haladáshoz, akkor azt, hogy végül valóban hétvégi időtöltéssé válik nemcsak a Föld körberepülése, hanem a holdutazás is – talán majd akkor, ha mindenki láthatta odakintről a Földet, lassan változik a tudat is. Bár az első űrfotó előtt is számos alkalom kínálkozott, hogy külső hatás, vagy önmagunkra mért csapás hozza mozgásba, és sarkalja gyökeres fordulatra a tudatot – mégsem történt meg. Nem igaz, hogy megtörtént! Ha valamihez valódi, vérmes reményt fűzhetünk, az a tudat belső reformja: ha sikerülne idehaza, a Földön állva, kiforgatni önmagából; levetkőztetni, és rászorítani, hogy csinálja ruháját maga! Ne lopja, túrja, szedje, vásárolja össze. Mondjon le régi és jól bevált identitásáról – vesse le, mint a rongyot, akkor is, ha eddig védelmet nyújtott. Lépjünk együtt abba a félelembe, amit két-három, összezárt asztronauta odakint érez, és hagyjuk, esetleg akarjuk is, hogy nehezen felépített belső világunk összeomoljon.

Csakhogy ilyen identitás-összeomlás már sokkal korábban, tömegméretekben, kollektíven is lezajlott. Ha hinni lehet az emberré válás folyamatában, akkor épp az emberré válás valamelyik – egyelőre meghatározhatat-

lan – stációja lehetett ez a tudati-agyi katasztrófa. A meghasonulás. A tudat maghasadása. Az identitást talán épp e meghasonultság leplezésére, kezelésére találta ki – öntudatlanul – az ember. Ha van a kulturáltságnak, művészetnek, irodalomnak, filozófiának valamiféle elsőbbsége-felsőbbsége, akkor épp abban ölthet testet, hogy önmagát is megkérdőjelezheti. Bátorságot gyűjthet lerombolódásának vizsgálatára, és mielőtt egy unásig ismétlődő ciklikusság újabb epizódjaként állítaná be, mielőtt arra gondolna, hogy a modern ember viszont fantasztikus képességű keljfeljancsi a letűnt korok embereihez, az inkákhoz, az egyiptomiakhoz, a rómaikhoz képest, szembenéz azzal a felfedezésével is, hogy voltak földtörténeti korok, amikor ugyanezt a ciklikusságot olyan fajok élték, amelyek távolról sem hasonlítottak a homo sapienshez! És tízszer annyi agónia után, mint amit mi az előembertől a homo modernicusig átéltünk, végleg kinyúltak – és ma már csak kövületeik vicsorognak ránk a mészkőfalakról.

Ha valami jó van az emberben, akkor az a képesség, hogy átláthat a kövületekkel teli falakon, és áttörheti saját identitásának határait akkor is, ha veszélyes és fájdalmas. Mert az ember identitása leginkább azt a célt szolgálja, hogy az örökölt, (szűkre) szabott össztársadalmi illúziók között jól érezhesse magát; az identitás a hit eszköze és alapja; az identitás alapozza meg, hogy az egyed hihessen valamiben, valakiben, másban, önmagában, az elnökben, pártban, kabalában, vagy mindennek elutasításában; az identitás teszi lehetővé, hogy bízzon – egy másik, hasonszőrű identitásban. Ám ezek mind-mind – bár nem tűnnek annak – valójában esetlegesek, és korlátozóak. Ami talán jól is van így. Nem hordhatja egy faj minden egyede önmagában a mutálódás emlékét, és nem fogadhatja be a kozmosz rémét sem. A fennmaradás, az életképesség nemcsak a test felépítésében, hanem a tudat struktúráiban is specializálja a fajt és egyedeit; minthogy a világot lehetetlen leegyszerűsíteni az egyed számára, az egyedet butítja le az evolúció anynyira, hogy léte még elviselhető legyen. Ha ez az üdvös lebutulás nem jön létre, akkor rémisztő dolog történik: a nagyon kicsi egyed elenyészőségébe beáramlik a Nagyvilág. Nem az adott társadalom nyavalyáinak összessége, nem is a megoldatlan problémák korról-korra akkumulálódó lavinája, hanem a messze az egyed felett álló, felfoghatatlan messzeségből érkező, de halálos röntgensugárzás. Az identitásnélküli tudat védtelensége ilyen, mintha fényérzékenységbe csapna át: beleég az egész kozmosz kópiája.

A tudomány lehetővé teszi, hogy elhagyjuk a Földet, hacsak időlegesen is. Az irodalom, amikor értelmes foglalatosságnak látszik, alkalmasnak tűnik, hogy segítségével elhagyjuk a tudatot – hacsak időlegesen-részlegesen is. Egyfajta mediátorként ez sokkal könnyebb, eredményesebb, mint identitásként. Igaz, nincs köröttünk a kapszula, szkafander nélkül hagyjuk el a bázist, ám messzebbre juthatunk, mert nemcsak megérthetjük, hanem érezhetjük is, ami az űrből látszik: az univerzumban keringő, bolyongó kisebb-nagyobb testek csak a Földről nézve helyezkednek el egy égen, és a Föld is számos bolygó egén látszik. Egek vannak, horizontok, testek, s csak egyetlen egyes szám: a neve űr; és ebben a felismerésben, ebben az érzelmi viharban, önmagunkban is felismerhetjük az égitestet: a végletesen egyedi horizontokkal rendelkező, magányos, űrbe kivetett bolygót, holdat vagy csillagot – félelmes zuhanás ez a tudat, az identitás számára. Ezt az utat talán meg sem teszi; ha mégis, azzal vigasztalja magát, még ha csillag is, talán egyszer talál egy másikat, akivel ikercsillaggá állhatnak össze, ugyanebben az űrben; és akkor talán a nyugtalan férfi, az űrhajós égiteste a távoli napok fényétől terhes nő horizontjába beúszva égi testre találhat.

Ha visszatekint az űrállomás ablakából a Földre, azt mondja: gyönyörű hölgy. Ha a vékonycsőrű póling megmentését célzó expedícióról hazaér, és benéz a konyhaablakon, amely mögött egy nő kisbolygókra emlékeztető krumplikat pucol, akkor azt mondja: csillagom.

 

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2009 / 3   »   Égi testek
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911