K.GY.-nak

mert álmomban hajdani-irodalmi játszótársammal

összeakadtam és a jelenet meg az érzület héjából

rám tapadó-támadó ötlet hajnali-januári négykor ahogy

kikászálódtam ágyamból nyomban belém állt –

mert

azóta is fészkelődik nyüglődve bennem s egyik részem

hangzatokat penget szóba hozná a másik meg tolja el

csak el minek a történet kétségtelenül elporzott beomlott

kanyarokban szétrongyolódott talán képzeteknél többre

csak személyes viszonylatainkban jutott lehetőségeit ma

ráncigálni –

s mert a hang mégsem nyugszik értés és érzés

örökös ketrecében csapkolódik gúnyol provokál merjek

akárhogyan is van volt lesz és adódik vagy alakítom

vágjak neki meséljem el a forma ítéletét mondjam ki rá

magamra hajrá jó legyen –

gyerekkori falum iskolájának

udvarán találkoztunk fényes nyári reggel vártam

a központból érkező ismeretlen elnök érkezését tanár

lehettem ott vagy micsoda ez homályban maradt csak

a vizsgáztatás feszítése volt testiesen valós és a kép

az utca túlfelén a templomkert hatalmas gesztenyéi

virágzó gyertyákkal –

június végén járhatott az idő

fehér vászonzakódat félvállra kanyarítva álltál a kapuban

s ahogy rád ismertem Gy. elszállt a szorítás de nem tudtam

mit mondjak hiszen különben ma voltunk –

két évtizede

esett meg közös könyvbemutatónk és azóta semmi közünk

semmiben csak el csak tovább külön úton az egyre

ostobább társadalmi térben elhűlve ámultam kiből mi lett

a kor kívánalmai szerint mi legalább a politikának nevezett

szétdarabolódásban nem ütődtünk össze személyesen –

hagytam hát magam elég öreg vagyok és elkínzott

hogy következményre ne tekintsek ezért míg kezet fogtunk

kiböktem „végre valami jó” és földerültem jó volt valóban

a gyerekkori iskolaudvarhoz hasonulva örültem megvan

a szó és ennyi az egész –

ezzel ébredtem az éber érzet se

kontrázott hosszú pillanatokig s még a kibukó

ötlet se hogy telefonálhatnék és elmondhatnám

semmi céllal és választ se várva s ha ez túlzás akkor

e-mailt küldhetnék kellő tartózkodással –

de nem

gyermeteg villanás még episztolára is vetemednék

levélszerű szövegre bár azt se küldeném el van elég

riasztó tapasztalatom az értelem hiábavaló szaltóiból –

ekkor egy Démokritosz töredék hullott elém

kapaszkodóul-e mellyel az érzékek az elme bírálatára

válaszolnak Szerencsétlen értelem, tőlünk veszed

bizonyságaidat, hogy aztán megdönts bennünket?

Győzelmed felettünk egyben bukásod is. –

megvan

ez az én l’art pour l’art-om ha megírom és aztán

egy gombnyomással kitörlöm

vagy palackpostázom a nyomtatott szótengerben Gy.

kétség nélkül merem jósolni a dekadencia pózától sem

félve szavaim nem jutnak el hozzád és ebben nincs

nem lesz semmi abszurd látványosság vagy játék alig