Majdnem Nobel-díjat kapott a pasas,
Mozgóképen rögzítette egy fatörzs rohadását,
Majd szépen leforgatta visszafelé a filmet,
Ezzel modellezve az élet keletkezését.
Végül is a szétfoszlás (visszafelé sálszoftész)
Fájdalma kiadja a sejtenkénti építkezés
Kínkeserves munkáját, csak a szikráról
Hallgat, arról, hogy a centrifugában
Egybepörgetett, kémiailag pontosan
Kimért összetevőkből miért is nem
Áll össze ín és ideg, vér és velő.

Ugyanígy nem tudhat az időt felporciózó,
Rovarszárny-cirrenéssel pergő digitális óra,
A repterek suhogó menetrend-táblája
Arról, hogy miként olvad egybe
Két pillanat kocsonyás golyóbisa,
Hogy miként tágul vagy sűrűsödik
Össze a személyes űrben a cseppek
Lánc-lánc eszterlánca, miként nyújtózik
Bennem csúzligumivá az egyik, törpül
Atommá a másik perc.

Nem érhetjük tetten, mikor fordul át
Rothadásba keletkezés, keletkezésbe
Rothadás, ahogy a magasba lendített
Alma éri el diadala csúcspontját, minden
Egyes sejtjével és nehézkedési erejével
A magasság felé törekszik, elvileg
Miért is ne juthatna fel oda, mígnem
Ami eddig előnyére vált, villámgyorsan
Kárára fordul, és amiként sebessége
Elszivárgott felfelé menet, éppoly
Mértékben gyorsul most zuhanása.

Felfoghatatlan, ahogyan pályáját
Befutván visszatér önmagába a
Mindenhol egyenes vonalú idő,
Melynek görbülete éppúgy nem
Érzékelhető, mint ahogy a hasasodó
Föld hátán is mindenütt egyenes
Terepen haladunk, rejtély az is,
Miként lehet, hogy a végtelenített
Időegyenes mégiscsak létező
Két végén ugyanaz az istenarc
Szemléli az onnan egyetlen pontnak
Tűnő, egyetlen cseppként szemsarokba
Gyülemlett időt.