Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2010 / 6   //    «    25    » 
IRODALMI BABONÁK
Szántó Gábor András
Petőfi apa-versei
esszé(részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


„Áldja meg az Isten mind a két kezével!”

Petőfi gyerekkori „tic”-jéről többen megemlékeztek – valóban, a gyermeki aka­rat elnyomása költőnknél is e mimikai „helytelenség” formájában jelezte a mély­ről jövő, szavakká nem oldott tiltakozást. Az engedelmesség és a láza­dás közt ingadozó, túlfegyelmezett „mostohagyerek” a büntetéstől és a sze­re­tet elvesztésétől félve nem mert az apával nyíltan szembeszegülni. Mint Pfriem [Tőri] József, Petrovics István vágólegénye elbeszélte, már négy­éves korában „nagyon tartott”, sőt „nagyon félt [...] mogorva természetű apjától”, aki min­den gyerekcsínyért megfenyítette, s aki „a gyermeknek kora feletti el­més megjegyzéseit is [...] mindig elhallgattatta”, mert „nem szerette, ha a ’gyerek okos­kodott’ ... Egyszer azonban [...] az öreg Petrovicsnak nevenapja levén, a kis Sán­­dor köszöntőverset mondott tiszteletére, s midőn elvégzé a dikciót, apja szemében könnyek csillogtak.”
E könnyekre mindenképpen érdemes odafigyelnünk.
1) Petőfi verseiben a sírás – és különösen a költő sírján sírás! – a sze­retet legmeggyőzőbb bizonyítéka. Talán ezek az István-napi könnyek is eszé­be jutottak, amikor első apa-versét, a kényszerű katonáskodása idején szü­le­tett Honvágyat írta. E versben atyai átoktól űzött bujdosónak ne­vezi magát, aki gyötrelmes vándorlásai végeztével már csak a megváltó ha­lálban, és a sír­hal­mán meleg könnyekre fakadó atya megbéké­lé­sé­ben reménykedik:

Édesd nyugalmak ülnek sírkövemre majd
S a jégszív is talán, kinek
Átkai nyomák a kínos életet, ledől
Békülten a halom fölé,
S lágyult kebel meleg könyűivel rebeg
Panaszt: szegény, szegény fiam!

Petőfinél a szeretet mindig a „sírig” tart. Pontosabban azon is túl. A Há­rom fiú (1847) harmadik gyermeke nem a „hír-vágyat” és nem az akasztófához vezető „kincsvágyat”, hanem az „apával maradást” választaná, és még holta után is az apjával szeretne nyugodni:

De felelt a fiú: „Apám, én nem megyek,
Hírvágy, kincsvágy soha nem bántott engemet.
Gondolatom sem száll falu határán túl;
Ásó-kapa választ el minket egymástul. [...]

S apjával fogadta őt be egy sírverem.
Rajta zöld pázsit és tarka virág terem.

2) Persze, ha ennyire fontos volt Petőfinek az apai szeretet elnyerése, bi­zo­nyára újra és újra ismételni kívánta a helyzetet, melyben e törekvése siker­rel járt. Csak hát azok az István-napkor megcsillanó könnyek egy vers [!] elő­adá­sának [!] hatására jelentek meg a mogorva atya szemében, ami új és vá­ratlan oldalról világítja meg a fiatal Petőfi együttes vonzódását a költészethez és a színészethez. Ne feledjük, hogy tizenhét évvel később, Dunavecsén is „na­gyon, nagyon” tudott örülni, amikor egy versének elszavalásával apjánál si­kert aratott: vö. „Továbbá elszavaltam / Egy bordalom neki; / S nagyon, na­gyon örültem, / Hogy megnevetteti”. (Egy estém otthon, 1844. ápr.).
Érdekes és mélységesen igaz, amit Palágyi Menyhért írt a Petőfinél érvé­nyesülő „lírai és színészi ihlet egybeolvadásáról”: „Petőfi írás közben a maga ver­­seit nemcsak scandálta, hanem bizonyos mértékben bensőleg el is játszotta [...] A lírai alkotás láza nála átterjedt azokra az idegpályákra is, melyek a mímelő izmok rendszerét szolgálják [...] Csakis így válik érthetővé, hogy Pető­fi mindaddig, míg a lírai költő kellően meg nem erősödött és föltétlenül túlsúlyra nem jutott benne, mindig színészhivatást vélt magában föl­fedez­hetni.”
3) A színészet és a költészet ifjúkori választása révén azonban a gyermek­kori „tic”-ben megnyilvánuló mimikai tiltakozás is alkotó jellegű haszno­sí­tás­sá nemesedett, minőségileg magasabb fokra emelte az engedelmesség és a lázadás kettősségét. A versek előadása ekkor már nem­csak „a szabad tevé­keny­séget és mozgást korlátozó” apai szigor enyhí­té­sére, hanem ennek meg­haladására irányult, amit szemléletesen igazolhat a tény, hogy a színmű­vé­szetet és a vándorszínészi életformát Petőfi mindig a sza­badsággal és a füg­get­lenséggel azonosította:

Szinészek jöttek s elhatározám
Közéjök állni s elmenni vélök [...]
Csak hogy szabad, hogy független legyek.
(Első esküm, 1847. ápr.)

Ott éltem volna én a szinpadon
Kín és gyönyör közt... hírben... szabadon.
(Kerényi Frigyeshez, 1844. jún. 25.)

Jellemző, hogy az egyik legsúlyosabb konfliktus épp a színészet kapcsán rob­bant ki a szülői „abszolutizmust” továbbra is fenntartani kívánó apa, illet­ve az ettől szabadulni akaró, de az apai szeretetre is áhítozó kamasz fiú kö­zött. Amikor Petrovics István fia színészi szándékairól értesült, Aszódra sietett, és „mind a két kezét hátravonta” a hozzá kézcsókra járuló Sándor elől, majd „amúgy mészáros módon”, egy „marhák terelésére szolgáló szerszámmal” torolta meg fia szabad (színészi) életre és egy vélhetőleg Borcsa nevű színésznő ke­gyeire irányuló ambícióit.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2010 / 6   »   Petőfi apa-versei
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911