Liliomok a kertben, sárga
szárat árasztva – sárgát, mint
az állati sebek.
A fakó szárakban látni az idők rajzolatát.
Hinnéd, esni fog, pedig csak
kiterjeszti szárnyát
az ég.
Valósággal boldog vagyok.
(Nem is gondoltam volna.)

Felhők vonulnak lombfüggönyeik
mögött,
zöld ricinusok és valamennyi mályva még,
egynyári mindahány,
vágytalan díszek –
múlandóságukat feledik, ez
mindnek hibája, ami él
(bár a kert lényegétől, ha jól meggondolom,
nem különböznek).

Vadszőlő öleli a magányos kőfalat,
a szélben riadtan mozognak az ágak;
vércsefényben izzik az ég, ébredek.