Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2011 / 7   //    «    13    » 
IRODALMI BABONÁK
Szántó Gábor András
Lélekjárás – Arany János: Toldi estéje
tanulmány(részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


A Toldi estéjéhez csatolt Végszóban Arany tőle szokatlan alkotói elégedettséggel, de műve megértését hiányolva szól e munkájáról: „Sokat mondhatnék még mind az egészről, mind a beszőtt egypár epizódrul; mert nem bocsátnám sajtó alá, ha utólagosan, a művészet törvényei szerint, felőle magamnak megnyugovást nem szereztem volna. De, ha efféle kommentár nélkül nem ötlik szemébe a tisztelt olvasónak, mit kitüntetni szándékom volt: jele, hogy nem értem el célomat; mert Bulwer szavaival: „Poetry is for multitude, – erudition for the few.” [’A poézis sokak tulajdona, a hozzáértés a keveseké.’]

Az egészbe szőtt epizódok említése azt mutatja, hogy Arany most is a számára legfontosabbról, a helyes kompozícióról beszél, amelyet sohasem „magában csinos”, „az egésszel semmi kapcsolatban nem álló”, „csak külsőleg ragasztott” „tények egymásutánjá”-nak fog fel, hanem ezek szerves összefüggéséből létrejövő „műalkat”-ként. Már első méltatói, így Bártfay László, Toldy Ferenc, Salamon Ferenc és a nagyra becsült Kemény Zsigmond is Toldijának mintaszerű felépítését hangsúlyozta. „Költőnk, ki a művészi kompozíció bűbájos titkát bírja – írta az utóbbi –, a szétszórt s idom nélküli részeket kerek egésszé tudta átvarázsolni, melynek minden tagja szükséges ok vagy okozatként jelen meg. Beszélyéből a legcsekélyebbnek látszó történetet sem lehet kihagyni anélkül, hogy a mese fejlődésében hézag ne támadjon, és a motívumok szerkezete szét ne bomoljék. [...] Külön egy-egy bezárt cselekvényt tüntet elénk, de lélektani fonalait átviszi a következőbe, annak többnyire fő motívumává válik, vagy legalább lényegesen hat a mese továbbfejlesztésére, s az egész kompozíció összhangzásába felolvad, legkisebb aránytalanságot sem okozva.”

Az újabb idők Toldi-elemzései – Szilágyi Márton alapos és meggyőző tanulmányát leszámítva – nem nagyon törekedtek e megállapítások hasznosítására vagy hitelesítésére. A Toldi estéje ügyében ennek inkább az ellenkezője történt. Egy ma már nehezen beszerezhető, középiskolásoknak szánt kiadvány egyenesen a kihagyhatóságok begyűjtésére ösztönözte a kritikus hajlamokkal megáldott tanuló ifjúságot, mikor a fenti Kemény-idézetre utalva megkérdezte: „Egyetértesz ezzel a megállapítással? [...] Találsz-e olyan részeket, epizódokat, amelyek kihagyhatóak a műből?” Az öntevékenységre sarkalló kiadvány munkafüzete három szükségtelen epizód megnevezését várta el a tanulóktól: 1) „a Gyulafi-ikrek történeté”-t, 2) „az apródok első [Szent Lászlóról szóló] éneké”-t, illetve 3) „Bence és a kapus jeleneté”-t. Arany e diskurzusban nem kapott szót, az ő ellenkező tartalmú nyilatkozatait a tansegédlet, sajnos, nem közölte. Így nem idézte Tompa Mihálynak küldött, 1854. decemberi levelét, ahol épp „a tavaszi, daliás idők”-ben írt „Gyulafiak szerelmé”-vel büszkélkedik, amelyet „mindenkitől dicsértetni” hall. Nem tartalmazta a ki­advány a harmadik rövidítés indokoltságának ellentmondó Végszót sem, ahol Arany szelíd, de egyértelmű határozottsággal veszi védelmébe a sokszor kinevetett Bencét a csupán eszére hagyatkozó kapussal szemben. (Tegyük hozzá, egy olyan jelenetben, amely nem sokkal előzi meg az ész fölényét bizonygató Lajos király szavait.) Vö. „Az is megbocsátható, hogy a kinevetett vén szolgának még egy személyt rendeltem alá a kapusban, hogy legyen valaki, akin ő is nevessen egyszer – megérdemli azt a hű cseléd.”

A rövidítési Megoldások közlője csupán a Szent László ének esetében szolgál némi magyarázattal. A szent király történetét azért lehet, úgymond, elhagyni, mert „nem tartozik szervesen a műben leírtakhoz, nem kapcsolódik szorosan Miklós életéhez”.

Nézem és töprenkedem... És a halálához?...

„Mintha égre kelne valamennyi csillag...” Arany – mint a fáklyák csillagai közt távozó, örökre elnémult Toldi – hallgat. „Erudition for the few?”

*

Ha a jó műből nem lehet egy szót sem kihagyni, akkor kezdjük az elején. Aranytól Riedl Frigyesen át a mai tankönyvírókig mindenki egyetért abban, hogy a Toldi estéjének már a kezdete is „a hanyatlásról, a pusztulásról” szól.
A mű „alaphelyzetében (I. ének) minden az elmúlást idézi”. „Már az első énekben a természet és az emberi élet jelenségei mind összefolynak egy hatásnak: a bús-komor halálsejtő érzelemnek keltésére – írja Riedl is. – Késő ősz van. A dérütött fákról hullnak a sárga levelek. Az esthajnal lángja lohad. Leszáll a puszta, hideg éjszaka, a bagoly elkezdi sivítani halált hozó dalát. Előttünk a burjánnal felvert őskert közepén vén ház, melynek minden köve földre kívánkozik. Mindenütt a pusztulás jele. Az ajtó csak csikorogva fordul meg sarkában, kilincse rozsdás, fája megodvasodott. A ház előtt sírásó ember, ki fagyos nyugalommal készíti utolsó nyugalma helyét:


Vándor-madár lelkem: jól érzi magába’,
Hogy ma-holnap indul melegebb hazába.”

A végső nyughelyét készítő öreg bajnok képletesen is eltemette magát itt, Nagyfaluban („Három éve már, hogy nem az udvart lesi, / Hanem a megígért jobb hazát keresi.” – I/5), de a Budáról érkező Pósafalvi szavaira, az országcímert fenyegető veszedelem hírére most kilép a valóban is megásott sírjából:

„Vén sas, ifjodjál meg, nem érsz rá meghalni!”

És az ősz levente, e szavakat szólva,
Kiugrék a sírból, mintha ifju volna.
(I/38–39)

Ez az esti sírelhagyás eszünkbe juttatja a Toldi X. énekének temetői éjszakáját, ahol a lódobogásra ébredő Miklós szintén egy sírról szökken a lovon érkező Bence elé, enyhe nyavalyatörést hozva kedves szolgájára: „De Bence mindebből egyebet nem értett, / Csak hogy sírból ugrott reá egy kísértet.” (X/3) Ha „egyebet nem értett”, nyilván volt még mit megértenie, hisz „mikor aztán felfogta eszével, / Halála napjáig nem feledheté el”. (X/4) A „tetszhalott” Arany-hős efféle „kísérteties feltámadása” csak első pillantásra látszik komikusan egyszerű, földi eseménynek; az előzményei és a következményei ennél jóval átfogóbb jelentést adnak a történteknek.

Szilágyi Márton joggal értelmezi e feltámadást Miklós „saját eltemetkezéséről, kvázi-haláláról”, majd az ezt követő „ébredésről” szóló ígéret teljesedni kezdésének, amiről a hős még elbujdosása elején, a IV. énekben beszélt kedves szolgájának:

„Mondd meg ezt, jó Bence, az édesanyámnak:
Gyászba borult mostan csillaga fiának:
Egykorig nem látja, még nem is hall róla;
Eltemetik hírét, mintha meghalt volna.

De azért nem hal meg, csak olyaténképen,
Mint midőn az ember elrejtezik mélyen,
És mikor fölébred bizonyos időre,
Csodálatos dolgot hallani felőle.”
(IV/21–22)

Miklós, a gyilkosságba esett, „hazajáró” lélek, nem szeretné, hogy elszunnyadt édesanyja kísértetnek higgye: „Édes anyámasszony, ne féljen kegyelmed, / Nem hozok a házra semmi veszedelmet, / Jóllehet, hogy éjjel járok, mint a lélek, / De ha nappal jőnék, tudja, megölnének.” (VI/9) A „lélek” szó itt valóban ’kísértet’-et jelöl, amit a Czuczor–Fogarasi szótár korabeli magyarázatai is igazolhatnak: vö. „A ’lélek’ szó jelent úgynevezett kísértetet is, vagy a nép hiedelme szerént a megholtak bolygó, kivált elkárhozott lelkét. A lelkek éjfélkor szoktak megjelenni. Lelket látni. Lelkeket idézni. Úgy jár, mint a lélek.”

A ’kísértet’ persze nem elsődleges jelentése a „lélek” szónak. Mint ugyanez a szótár írja, „a magyar népbölcsészet szerént az állatok [azaz ’minden élő lény’ – Sz. G. A.] között szorosan véve csak az embernek van lelke, a többinek pedig párája. Innen ha a nép valamely állaton sajnálkozik, azt mondja: szegény pára! Sőt az ördögről is azt tartja a közmondás, hogy szegény, mert nincs lelke. [...] A lélek, lelkem szót a legszívesebb, legnyájasabb szólításul használja a magyar. Lelkem rózsám, lelkem galambom, lelkem angyalom.” Vagy mint a Toldi végén, a „jó lélek” felső fokaként mondja Miklós édesanyja: „Lelkemtől lelkezett, gyönyörű magzatom!” (XII/17)

Már Riedl is fejcsóválva nyugtázta egykoron, hogy Arany „egész új megvilágításban és oly művészi színváltozásokkal tudta ezeket a főmotívumokat másodízben előadni, hogy az olvasó nem érzi az ismétléseket”. Sajnos, nemcsak másodízben nem érzi. Olykor sokadik alkalommal sem. Mert mit szól például ahhoz az alapvetően fontos – ugyancsak lelki – fogadalomhoz, amellyel Pósalaki hírére válaszol a főhős a Toldi estéje kezdetén? Idézem:


[...] Vidd hírül az öreg cimboráknak,
Hogy a vén bajnokot sír fenekén láttad:
De a lelke ott lesz a viadaltéren [...]
(I/39)


A szakirodalom nem szól semmit. Még Szili József, az egész Toldi trilógiáról írt elemzés szerzője sem szentel neki egyetlen mondatot sem. Pedig de jó lenne tudni, miként jut el egy sír fenekén látott bajnok lelke a viadaltérre! Csak úgy egymagában, testetlenül? Mondjuk, szelíd nemtőként? Vagy ijesztő kísértet formájában? A mai lelketlen és szellemtelen kor olvasója akár így is fordíthatná ezt a fura üzenetet: „Kedves Lajos! Fogadd mélységes együttérzésemet kudarcaitok alkalmából. Lélekben veletek leszek. Egyébként a sírban. Üdvözlettel: Toldi.”

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2011 / 7   »   Lélekjárás – Arany János: Toldi estéje
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911