Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2011 / 12   //    «    13    » 
VERBA MANENT
Kállay G. Katalin
William Blake – A Tigris
esszé
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Tigris! Tigris! éjszakánk
erdejében sárga láng,
mely örök kéz szabta rád
rettentő szimmetriád?

Milyen katlan, mily egek
mélyén gyúlt ki a szemed?
Szárnyra mily harc hőse kelt,
aki e tűzhöz nyúlni mert?

Milyen váll és mily művész
fonta szíved izmait? És
mikor elsőt vert szived,
milyen kar és láb bírt veled?

Milyen pöröly? Mily vasak?
Mily kohóban forrt agyad?
Mily üllőre mily marok
törte gyilkos terrorod?

S amikor befejezett,
mosolygott rád a mestered?
Te voltál, amire várt?
Aki a bárányt, az csinált?

Tigris! Tigris! éjszakánk
erdejében sárga láng,
mely örök kéz szabta rád
rettentő szimmetriád?

 

A verset tizenhét éves koromban, egyetemi felvételire készülve tanultam meg mindkét nyelven. A szöveg magyarul is elemi erővel babonázza meg az olvasót: a tűz az a lételem, ami köré a tizenegy [az eredetiben tizenöt] kérdés csoportosul. A szavak ugyanolyan elragadtatást válthatnak ki belőlünk, mint a lángnyelvek látványa. Ahogy gyerekkorában az ember izgatottan nézi a meggyújtott gyufát vagy a tábortüzet – a gyönyörködésbe félelem és tiltás vegyül: a tűz szép és veszélyes, nem szabad vele játszani. [Hasonlót érezhetünk az állatkertben is, amikor meglátjuk a tigrist.]


Az első versszak két felkiáltása azonban még véletlenül sem a ketrecbe zárt vadállatra utal [nem is olyan tűzre, amire vigyáznak a felnőttek]. Bár elsősorban megszólításnak értelmezhetők, vagy mint segélykiáltások a dzsungelben: Jön a tigris! Tűz van! Igen, ebben a versben – az eredetiben és Szabó Lőrinc fordításában is – tűz van. Mintha az „örök kéz” eleven tűzből [lávából? magmából?] „szab”-ná, szakítaná ki a tigrist, az olvasó tanúja lehet a hatalmas fizikai megerőltetést kívánó alkotó folyamatnak, ami nem állítások, hanem kérdések formájában jelenik meg – ettől egyszerre bizonytalan [hiszen válasz nincs] és konkrét [hiszen a legapróbb részletekre kiterjed]. Az első versszak magyar igéje [„szabta”] utalhat a tigrisre kiszabott sorsra is, maga a vadállat nem aktív, hanem passzív, szenvedő alanya a teremtésnek. Ezt a kiszolgáltatottságot éreztetheti Blake illusztrációja a vershez, ami nem valami Sir Kánt, inkább szomorú, sorsába beletörődő, már-már gyáva kistigrist ábrázol, ellentétben a szövegben szereplő fenséges és hátborzongató fenevaddal. Az angol ige [„frame”] jelentése „keretez”, „összeállít”, de átvitt értelemben „tőrbe csal” – vagyis mintha a teremtő „befogná”, „elkerítené”, „megzabolázná” a végtelen, forró anyag egy részét, hogy aztán tigrist csináljon belőle. Az eredetiben nemcsak a kéz végzi ezt a munkát, hanem a szem is: „immortal hand or eye”. A szem fókuszában, a szemlencse gyújtópontjában, magasság és mélység találkozásának helyén „gyúl ki” a tigris szeme: ez az első megteremtett testrész, ami rögtön tükrözi is az alkotót.


A tükörben is felfedezhető a „rettentő szimmetria” [„fearful symmetry”]. A szó-kapcsolat angolul még ijesztőbb, mivel az első és az utolsó versszak végén csak „eye-rhyme” azaz szemnek szóló rím található: a symmetry és az eye szó véghangzója még a 18. századi nyelvállapotban sem volt azonos. Az angol vers tehát szimmetriáról beszél, de valójában aszimmetrikus, az utolsó versszak sem egyezik meg szóról szóra az elsővel. Ott a döntő különbség a segédigékben van: míg az első versszak kérdésében „could” szerepel [„szabhatta rád”], az utolsóban „dare” [„merte rád szabni”]. Vagyis az angol szövegnek körülbelül olyan a szimmetriája, mint a valóságos megteremtett testeké – a bal arcunk, kezünk, lábunk stb. sohasem egyezik tökéletesen a jobbal. Magyarul az első és utolsó versszak azonos keretbe fogja a közbülső négyet, ilyen értelemben hívebben követi a teremtő igét [„frame”].


A négy belső versszak közül három szól egy-egy testrész megformálásáról, ahol a sorrend is lényeges: először a szemmel, majd a szívvel, végül az aggyal kell megbirkózni. A negyedik belső versszak [megint csak aszimmetrikusan] új távlatot nyit: arra kérdez, hogyan szemléli az alkotó a már elkészült művet.


A tigrisszem mint drágakő védelmező erejéről ismert, valaha átkok és egyéb veszélyek elleni védelemként használták. Nem csoda, hogy „szárnyra kel” a hős, aki ezt megteremti: a szárny a védelem egyik legősibb jelképe.


A szív megformálásához, az izmok fonásához [angolul: „twist”, azaz „csavarásához”] már váll is kell, a dinamikus mozgást érezhetjük az egész versszakban. Ahogy ver a szív, az egész teremtő test kézzel-lábbal bekapcsolódik a munkába. Az igazi művészethez [itt jelenik meg az „art” szó] minden energia bevetésére szükség van. Angolul az utolsó sorban találunk első ízben nyelvtanilag hiányos, állítmány nélküli mondatokat: „What dread hand? & what dread feet?” [„Miféle szörnyű kéz? & miféle szörnyű lábak?”] Ezeket a következő, az agy születéséről szóló versszakban még három hasonló követi, amelyekben a névelő miatt méltatlankodó felkiáltást is lehet érezni: „What the hammer? What the chain?” [„Miféle kalapács? Miféle lánc?”] és „What the anvil?” [„Miféle üllő?”]. Ezek a félbehagyott mondatok a döbbenetet fejezik ki. Ritmusukban emlékeztetnek a „what the hell?” [„mi a pokol?”] angol felkiáltásra – és a kovácsműhely képei felidézik a poklok kínját.


Blake profetikus látnok-költő volt, mitológiájában a pokol sajátos értelmezést kap: ez a kreativitás színhelye, ellentétben a hűvös, kegyetlen és személytelen mennyországgal. A vers anélkül is élvezhető, hogy megismernénk és értelmeznénk a bonyolult, hagyományfordító világrend felépítését – de fontos, hogy a tigrist a blake-i univerzumban valószínűleg Urizen isten [a szabályok és törvények teremtője] és nem ellenpárja, Los [a képzelet istene] hozza létre. Erre utal a sok szerszám, a „frame” szó és a munkafolyamat akkurátus leírása. A kovácsmesterség többféle mitológiához is kapcsolódhat mint isteni tevékenység: elég a görög Hephaisztoszra vagy a germán Edda-dalok tűz-istenére, Lokira gondolnunk. A tigris-teremtés kohóiban tehát nem egyértelmű, hogy pozitív vagy negatív erők működnek, ami szép, az félelmetes, sőt, már-már gonosz. A „gyilkos terror” helye az agy, ennek megformálásához kell a legvadabb erő: magyarul „törni”, angolul „présbe fogni” [„clasp”]. Ez egyben a teremtés záró mozzanata is: a pars pro toto elve alapján áll össze a részekből az egész. A tigrisnek – szimmetriája mellett – szeme van, szíve és agya; a teremtőnek pedig keze [az eredetiben háromszor is megemlítve], szeme, szárnya, válla, lába és szerszámai [kalapácsa, lánca, üllője] – de talán a legfontosabb: a művészete. Teremtő és teremtmény szinte elválaszthatatlan egymástól: a művész is attól formálódik, hogy alkotása formálja őt.


Művész és műalkotás viszonyáról szól a következő versszak – de Szabó Lőrinc az első két angol sorral nem tudott mit kezdeni: kihagyta. A két sor: „When the stars threw down their spears /And watered heaven with their tears” [„Amikor a csillagok elhajították lándzsáikat és könnyeikkel elárasztották a mennyet”] – Szabó Lőrincnél értelemszerűen: „Amikor elkészült veled”, Kosztolányi fordításában: „Hogy a csillagfény kigyúlt / S az ég nedves könnye hullt”. Ez a két sor a víz megjelenésével a tűz ellentéteként hat – jelzi a teremtés befejeztét. De a csillag-könny mégsem egyértelműen oltja a teremtés tüzét: az amúgy lándzsát viselő kegyetlen égitesteket szinte lefegyverzi és meghatja a művészi élmény. És a következő két kérdés sokak szerint a vers lelke: vajon mosolygott a munka végeztével az alkotó, elégedett volt? Ugyanaz az isten hozta létre a tigrist, mint a bárányt? Ezen a ponton még egy szimmetriát kell megemlíteni. A Tigris A Tapasztalás Dalai [Songs of Experience] versciklus legismertebb, központi verse. A ciklus az öt évvel korábbi, Az Ártatlanság Dalaival [Songs of Innocence] együtt jelent meg, 1794-ben. A két ciklusban pár-verseket találunk, és a tigris párja természetesen A bárány. Így a kérdés [„Aki a bárányt, az csinált?” „Did he who made the Lamb make thee?”] egyszerre vonatkozhat a metafizikai meglepetésre és a versek keletkezésére: írhatja ugyanaz a költő az ártatlanság és a tapasztalás dalait?


A versben a kérdező hang személytelen: lehet a költőé, lehet az olvasóé. Így az alkotás és a befogadás folyamatában több szinten is részt vehetünk: a rácsodálkozás motívuma összeköt – együtt teremtjük a tigrist. Az eredetiben semmi nem utal egyes vagy többes szám első személyre. Szabó Lőrincnél azonban van egy birtokos személyjel: az éjszakánk szóban. Magyarul már az első sorban birtokoljuk a félelmet és csodálatot keltő vadállatot. Ez, mint a tűz, szép, de veszélyes: nem szabad vele játszani. Az olvasással milyen keretbe foglalhatjuk? És rá tudunk – rá merünk – mosolyogni, ha itt áll előttünk, [ugrásra] készen?

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2011 / 12   »   William Blake – A Tigris
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911