Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2011 / 12   //    «    15    » 
Horgas Béla
Nem sejthető égtájak Sztrabónja
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 



Levél az Ismeretlen Olvasónak


Tudom, hogy címzettemet nem ezen a rendezvényen kell keresnem, de neki írott levelemet mégis felolvasom itt, és kérem hallgatóimat, ha egyetértenek velem, segítsenek kitalálni, hogyan juttathatnám célba érveimet, azon túl természtesen, hogy a Ligetben publikálom. Hogy jobban értsük egymást, azt is jelzem, nem akármilyen, hanem igényes, kíváncsi és figyelmes olvasót képzelek Petrik Iván könyvéhez, aki teljes személyiségét beleérzi-gondolja a történetek, leírások, tűnődések rétegeibe. Engem most elsősorban az vezet, hogy kár lenne, az ostoba esetlegesség győzelme volna, ha ebben a mai zagyván tolongó, kulturálatlan kultúrában nem találkozna a kötettel az Ismeretlen Olvasó! És ezzel már át is tértem levelemre, hogy pár mondattal bemutatva a tizennyolc rövidebb-hosszabb írást egységbe rendező művet, vázlatosan érzékeltessem, mennyire és miért lehet a Ki ölte meg Jean Cassinit? éppen neki – Önnek való jó olvasmány.


A külsejével kezdem, mert a René Margit tervezte borítókép, Marosi Diána festménye, szerencsés rátalálással jeleníti meg Petrik világának belsejét, sokféleségből szőtt egyediségét, realitás és képzelet együttlétének szorongató határtalanságát. A kép az egész kötetet átfogja, a hátsó fülre is kiterjed; alsó, erős kétharmadában vastag levelű, trópusi vadsággal burjánzó, sötétzöld növényzetet mutat, felső sávjában az alkonyfényben homályló ég és valami nagy víz metszésvonala fut, a növényzetből botszerű hajtások nyúlnak a magasba, végződésük nem látható. A író nevének és a két sorba tördelt címnek az eleven színezése, arányos elhelyezése és a középső, „ölte” szó finom humorú tipográfiája nemcsak drámai feszültséget teremt, hanem a kétely és az irónia árnyát [vagy fényét] is idézi. Ezt értelmezi és viszi tovább a fülszöveg: „Csak ha ebből az örökkévalósággal fenyegetett mozdulatlanságból kifordulok, s félrehúzom a nagyra nőtt, csillogóan zöld leveleket, látom a hatalmas mérleget. Egyik oldalára már felhalmozták a tíz tengeralattjárót.” A két mondat a Tigrisek, bálnákból való, és Petrik írói módszerének meghatározó mozzanatára mutat: műveiben valamit mindig félrehúz, valamiből mindig kifordul, és az így látott, képzelt történést írja le, a mérleg működését mutatja meg, de sohasem veszíti el, tekinti jelentéktelennek a köznapian létező realitást sem. A Tigrisek, bálnákban, ami nekem egyébként az egyik legkedvesebb darab a címadó elbeszélés meg A sirályok bal szeméről és a Skizofrénia Leningrád, valamint a kötetet záró három írás mellett [ha nem számítom a Szárnyaszegett történet és a Saját hal című remeket!] – de nem akarok saját olvasataimmal érvelni, csakis a kétségtelen irodalmi tényekre hivatkozom. A borító első fülén szereplő idézet tehát kapcsolódik a képhez, de a novellában más növényzetről van szó, „a nagyra nőtt, csillogóan zöld” borostyán a futballpálya szélén ülő elbeszélőt fonja be képzeletében, miután válaszolt két gyereke kérdésére, hogy mi nehezebb, tíz futballpálya vagy tíz óceánjáró, és azt felelte, hogy „Az nagyjából ugyanannyi.” A gyerekek elégedetten távoznak, mozgásuk láttán indul be az író képzelete: mintha dokumentumfilmet látna, „amelyben hosszan sorolják az addig nem ismert tényeket”, mire azok szilárd szerkezetté állnak össze, s olyan erővel, hogy nemcsak benne, hanem körülötte is érzékeli létezésüket, ezért a következő közlések is elfogadható realitásként hangzanak, hogy mindez régen történt, és közben a borostyán benőtte a padot és az elbeszélőt, fölfutott a lábán, eltakarta szemét. Jöhet a félrehúzás, ami ismerős az olvasónak szó szerint is, mert pár bekezdéssel előbb, egy másik képzelt epizódban, ahol a kastély ablakából nézi a comtesseket, azt írja: „Félrehúzom a függönyt, látom, ahogy a kertben szaladgálnak” – bár az elemzői pontosság azt kívánja, hogy megjegyezzem, csak a mozdulat azonos; itt a képzeleten belüli reális félrehúzásról van szó, míg másutt az olvasót beavató gesztus átvitt – de sohasem jelképes! – értelemben szerepel, s persze mindig más konkrétumokban testesül, mindig tárgyilagos, és bármilyen tekervényes, nézőpontokat és időket-tereket váltó módon is halad, saját körén belül logikus. A Tigrisek, bálnák esetében az írás három kezdő mondata jelöli a saját kört, tematikusan és a hangvételt illetően is: „A futballpálya definícióján gondolkodom, összezavarodva, de pontos gondolatokban reménykedve, miközben egy futballpályát bámulok. Talán a közepén kellene állnom, hogy a megoldás felderengjen bennem, mint egy halálosan szép gólpassz megfogalmazhatatlan szándéka. Innen is látszik azonban, hogy nincs felrajzolva a kezdőkör.” A halálosan szép gólpassz megfogalmazhatatlan szándékának megfogalmazása, a felrajzolatlan kör megtalálása a tét újra meg újra, az elbeszélés kínálta út végigjárása, minél több rétegben és szinten, minél tágasabb időben és térben, a jelenségek mögé hatolva, gyakran a végletekig, vagy azon is túl, az abszurditásig, az abszurd realitásig feszítve a mesét. Valamennyi írás nyomozás. Petrik írói módszerét követve, motívumait használva azt is mondhatom, hogy sorra azt kutatja, ami a borítóról is kirí, kiszól szinte, első ránézésre megragad: „ki ölte meg”. Krimit ajánlok hát Önnek, Kedves Ismeretlen Olvasó, olyan posztmodern krimit, ami nem a végleges megoldást keresi, és tisztában van a kapcsolódások végtelenségével, vagy a rejtélyes, gondolatilag előálló paradoxonok szépségével. Ezt kamatoztatja a Nem sejthető égtájak iránytűje című prózaversbe hajló írás is, amelyet olvasva mindig földerülök a szemérmes írói vallomáson, hogy a kitalált figura által kitalált irnok ezt jegyzi fel ténykedéséről: „A leírt szó iránti megmagyarázhatatlan vonzalom vezet ebben, amit bizonyára Peregrinus képzelt belém.” Ugyanez a módszere az emberi koponyán belül, az agyban tett utazás leírását követő Nincs Sztrabón két zárómondatában, ahol az ismét útra kelő agyutazóval ezt gondoltatja Petrik: „Lelnie kell egy biztos pontot, egyetlen biztos és azonosítható pontot, amely nemcsak a mesékben, dús fantáziájú utazók, megbízhatatlan kereskedők leírásaiban létezik. Egy helyet, amit ő fedez fel, ő ad neki nevet, és ahonnét hírt küldhet felőlem.” Ezzel a „fogással” kezdődik az Autoexefuttatása is, de nem idézem már, csak megjegyzem, hogy ezek a mozzanatok szerintem azt is jelzik, hogy miközben Petrik Iván a nem sejthető égtájak Sztrabónjának bizonyul, és ezért megjárja, végigszenvedi a mindennapi valóság hajmeresztő tényeit és a szorongó, mohón kíváncsi képzelet tartománya közti utazásokat, valahol mindig kikötőt remél. Igaz, a nyomorúság jelenetei ettől még fájdalmasabbak lesznek, de végső soron azt is elárulják, hogy írónk örömöt, élvezetet talál az írásban, és ez legelvontabb mutatványain is átüt, az olvasónak is része lehet benne.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2011 / 12   »   Nem sejthető égtájak Sztrabónja
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911