Szeptember, kérdezem, hát mi az ember, ha szept-, ha okt-, ha nov-?... Játék a szavakkal, betűkkel, tudom, hangzatok és rajzolatok közt kutakodom, s próbálok tanulni mindenbõl, amibe belebotlom, és úgy szimatolom, hogy nekem való, például Gánóczy Sándor írásából, aki a Pannonhalmi Szemle idei második számában Teilhard de Chardin kritikus követõjének vallja magát, és a címben villogó kérdésre azt válaszolja, hogy az ember "egyszerre bászár, nefes, ruah és leb", de ez már nem szórakosgatás (bár elragadóan hangzik), mert jelentése szerint is megkapó: a tudós szerzõ az agykutatás, teológia és filozófia határain egyensúlyozva olyan struktúrát vázol, és úgy érvel, hogy írását meggyõzõdéssel merem a Liget olvasóinak ajánlani. (A negyedévi szemle "emlék-mű" alcímű száma egészében is kiemelkedõen értékes; ha a szellemi élet szereplõi képesek lennének még az önérvényesítésen túl egymásra figyelni, akkor eseményként kellene reflektálni rá - én itt ezt teszem.)

    Gánóczy írása bevezetõjében jelzi, hogy nem kíván hitvédelmet folytatni, és a mai neurobiológia néhány fontos irányzatát megértve, a számára kétséges pontokra mutatva fejti ki "ama emberfogalmat, amelyet a jól felfogott keresztény gondolkodás mindenekelõtt bibliai alapon képvisel". A különbözõ módszereket követõ agykutatók eredményeit Gánóczy rokonszenves nyitottsággal fogadja és tömören, pontosan interpretálja, döntõnek tartva, hogy elgondolásuk szerint az ember a neuronális és mentális mozzanatok nyitott, dinamikus együttese. Ezzel párhuzamosan mutatja föl az Ószövetség emberképét, amely metaforikus és gyakorlati nyelven, "mint holisztikus többesegységet", anyagi-szellemi egészet, történeti társas lényt írja le az embert - képfogalmak segítségével. A "bászár" szó húst, az izmok összességét, a csontokból, idegekbõl, bõrbõl felépülõ testet, a nemi szerveket jelenti, melyekkel a férfi és a nõ "egy testté", egy "bászár"-rá lesz. A "nefes hajja" "élõlény"-t jelent; "nefest" lehel a bibliai Isten az agyagból gyúrt ember orrába, és ez nem azonos a lélekkel, animával, psychével, mert mindenekelõtt biológiai fogalom. A "ruah" alapjelentése szintén biológiai, csak ritkán felel meg a mai "szellem" vagy "lélek" szónak - egész láncolatot idéz: a fúvó széltõl, emberi toroktól, azaz ki-belégzéstõl a lelkierõig, energiáig; a Teremtõ "ruah"-ja száll le az õskáosz vizeire, hogy abból világrend, élõlény, ember emelkedjen ki, mai szóval: "emergáljon". A negyedik képfogalom a "leb", ami a magyar fordításokban "szív", pedig a héberben ez nem a mellkasunkban dobogó szervet jelenti, hanem azokban a funkciókban van szerepe, amelyet a humánbiológia az agynak, a központi idegrendszernek tulajdonít: a megismerés, meglátás, gondolkozás, akarás, tervezés, döntés terén; állatok szívérõl az Ószövetség soha nem szól.

    Mondhatnánk - mondja Gánóczy szép pátosszal -, mintha a "leb" a neokortexre vonatkozna, a bölcsesség és a balgaság, a jó- és a rosszakarat műhelye, végsõ soron az erkölcsi felelõsség székhelye volna. Vagyis szellemünk megtestesült jelenség, strukturális egységben az anyagisággal.