Tudod, hogy tudom, uram, hogy tudod,

mily gyönyör nekem hozzád közelednem,

s tudod, hogy tudom, hogy tudod: a lelkem

a régi, tõlem hát ne vonakodj.

...

Hogy benned, uram, csak azt szeretem,

mit te magadban: - ne is haragudj, ha

szellem szellemért gyúl szerelmi lángra.

Michelangelo [20., XLV.] Cavalierihoz

(részlet)

Az elmeteória - a kulturális intelligencia egyik részeleme - szerint a másik ember a miénkhez hasonló elmével rendelkezik. Premack és Woodruff tudósok nevéhez fűzõdik a theory of mind kifejezés megalkotása, míg Andrew Withen, fõemlõsökrõl gondolkodván, a viselkedés-attribúciót és az elme-attribúciót különbözteti meg. Az elsõ esetben az egyed figyelembe veszi, hogy a másik miként szokott viselkedni, a második esetben pedig, hogy mi van a fejében.

    Edgar Allan Poe Az ellopott levél című novellájában (Pásztor Árpád fordítása) Dupin és az egyes szám elsõ személyű elbeszélõ párbeszéde mutat be ilyesféle "elmetulajdonítást":

    "...A nyolcéves fiúcska, akirõl beszélek, elnyerte az iskola valamennyi golyóját... Iskolatársai azt mondják róla, hogy szerencsés, de én azt kérdezem tõled, mi hát voltaképpen a módszere?

    - Azonosítás. A fiú belegondolja magát ellenfele észjárásába.

    - Ez az! - felelte Dupin. - És arra a kérdésemre, hogy a fiúcska miképpen érte el a tökéletes gondolati azonosítást, az én kis barátom a következõ válasszal szolgált:

    ?Ha ki akarom találni, hogy milyen okos vagy milyen ostoba, milyen jó vagy milyen gonosz valaki, vagy mire gondol abban a pillanatban, akkor igyekszem arckifejezésemet, amennyire csak lehet, az õ arckifejezéséhez igazítani, magamra ölteni vonásait, és bevárni, milyen gondolatok támadnak agyamban, milyen érzések szívemben, amelyek egybevágnak a magamra öltött arckifejezéssel...?"

    Poe hõse a percepcióteóriát alkalmazza: nem arra figyel, hogy a másik mit tud, hanem hogy mit lát. Ügyes a kisfiú, de hogyan oldhatta meg minden iskolatársa esetében ezt a végtelenül bonyolult feladatot, hiszen, Bergyajevvel szólva, "a személy létezésének titka abszolút pótolhatatlansága, egyszerisége és egyedülállósága"?

    Bergyajevnek és Kosztolányinak is igaza van az "egyedüli példányt" illetõleg, de József Attilának is igaza van: "Hiába fürösztöd önmagadban / Csak másban moshatod meg arcodat...". Sõt! Jan Assmann-nak is igaza van, amikor a kulturális emlékezetrõl írva állítja, hogy "az Én kívülrõl befelé növekszik". Épp ez a csodálatos a sokféleképpen megélhetõ valóságokban, hogy mindenkinek igaza lehet. Ahhoz azonban, hogy mindenkit említhessünk, elõbb sokan kell lennünk. És ez könnyíti meg a kisfiú dolgát, aki elég nagyszámú tapasztalat alapján már könnyebben keres jellegzetes viselkedési mintákat. Talán megsejti, amit Chomsky úgy fogalmaz, hogy a keresett struktúrák bennünk vannak, velünk születtek, fajspecifikusak: ezeket elõhívni kell, és nem létrehozni.

    Daniel Dennett amerikai filozófus szerint nemcsak céljaink, szándékaink, terveink vannak - mindez fokozatokkal is jellemezhetõ. Húsz évvel ezelõtt megjelent művében három plusz egy fokozatot említ: a zérusrendű szándék mögött nem érdemes terveket vagy szándékokat, elmebeli mechanizmust keresni. Az elsõrendű szándék esetében már felbukkan a cél is, ami befolyásolja a viselkedést, a másodrendű szándék esetében valamit azért tesz az egyén, hogy másvalakivel elhitessen valamit, a harmadrendű szándék esetében pedig azért, hogy a másiknak úgy tűnjön, õ "bevette", amit az el akart hitetni vele. Dennett példájával: "Gyanítom, hogy ön azt fontolgatja, vajon felfogtam-e, hogy milyen nehéz önnek megbizonyosodni, valóban megértet-

te-e, hogy én igazán úgy gondolom, ön képes felismerni hitemet, miszerint ön el akarja nekem magyarázni, hogy a legtöbben a szándékokat csak az ötödik-hatodik szintig tudjuk nyomon követni." (Dennett, D. C. 1983. Intentional systems in cognitive ethology: The "Panglossian paradigm" defended. Behav. Brain Sci. 6.)

    Aki képes elmeteóriát alkotni, az nemcsak a saját gondolataihoz, hanem másokéhoz is könnyebben hozzáférhet, mint Poe kisfiúja. Csoportosíthat is: ismereteket szerezhet azokról az elképzelésekrõl, ideákról, amelyek a legtöbbünk fejében motoszkálnak. Ha ügyes, alkalmazhatja ismereteit. Mozgósíthatja a közös gondolatokat, vagy mozgósíthat olyan elképzeléseket, amelyeket nagy ravaszul közösnek láttat. A becsapást, a hazugságot az elmeteória jelensége teszi lehetõvé. Csakúgy, mint a pelevini bevonást vagy elmélyítést (Viktor Pelevin orosz író regényében, a Generation P-ben részletesen kifejtett, põre hatásmechanizmusukban láttatott manipulációs technikák). Az ember azonban nemcsak arra kíváncsi, hogy mit gondol a másik ember, hanem arra is, hogy az emberek mit gondolnak. Nem mindegy, hogy az elmetevékenységeket mekkora csoportban hajtjuk végre: Robin Dunbar angol antropológus szerint összefüggés van az elmeteória és a csoportméret között.

    Kellõen nagy csoportot alkotnak például, akiknek az idõjárás a közös téma. Mit mondtak mára? Ez a hiányos magyar mondat azt jelenti, hogy "hallottad-e az idõjárás-jelentést, és ha igen, elmondanád?" Nem kell magyarázni, tudjuk mirõl van szó, az odafent manipulált kódok alapján társalgunk. Milyen ártatlannak tűnik, de végül is egymásba ágyazott, rekurzív mintákat futtatnak rajtunk! És nem mindegy, hogy a minta fejbõl fejbe megy-e, vagy fejekbõl fejekbe. Ha kitaláljuk, hogy mit gondolnak, akkor viselkedhetünk úgy is, hogy megtévesszük õket. A harmadik személyű fejedelmi többes persze a csatorna. Édesmindegy, hogy templomtéren doboló kisbíró vagy az internet - a nyilvánosság a meghatározó jellemzõ.

    A fejbõl fejbe plántálódó elmeteóriák mindig a személyes kapcsolatok keretein belül mozognak - személyre szabott modelleket manipulálunk. A "tudom, hogy tudod, hogy tudom..." nem a legnagyobb, de kitüntetett léptéke a lehetséges világ megismerési módozatainak. Forrás van hozzá bõven: aki csak teheti, beszél, vagy bármi más módon közöl - másban mossa arcát. Miért is? Gilbert Ryle aforizmája az evolúciós pszichológia egyik nagy igazságára világít: "Gondolataink magunkban tartása bonyolult tevékenység."